2024.04.17., szerda - Rudolf
Szombathely: 8o - 8o
Az ország 19 megyéjében

Mészáros Lőrinc testvére is jól halad, hála a közbeszerzéseknek

Tirex | 2024. január 11. - 12:00
Mészáros Lőrinc testvére is jól halad, hála a közbeszerzéseknek

Nagyságrendileg nettó 7,6 milliárd forintnyi beszerzésben (közbeszerzés és az állami cégek hagyományos beszerzései) érintettek Mészáros János cégei a vizsgált időszakban.

A MÁV-tól, a Honvédelmi Minisztériumtól és a Magyar Közúttól is kaptak megrendeléseket Mészáros János cégei az elmúlt években - írja az Rtl.hu. nyomán a Telex.

A lap a nyilvános adatbázisokban elérhető információk alapján azt írja, Mészáros Lőrinc testvére, ahogyan a korábbi években, úgy tavaly is szép sikereket ért el a közbeszerzéseken, illetve beszerzéseken.

Hogy az elnyert munkák pontosan mekkora összeget tesznek ki, egyelőre nem lehet megmondani, egyrészt a konzorciumi sikerek, másrészt a keretszerződések miatt, de a lap számításai szerint nagyságrendileg nettó 7,6 milliárd forintnyi beszerzésben (közbeszerzés és az állami cégek hagyományos beszerzései) érintettek Mészáros János cégei a vizsgált időszakban. Ebben nincsenek benne azok az esetek, amikor alvállalkozóként volt jelen a Mészáros-birodalom valamelyik közpénzes megbízásában.

Az Adept Enviro Kft. (amit 2019-ben szerzett meg Mészáros János) tavaly áprilisban nettó 2,5 milliárdos keretmegbízást nyert el egy Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó céggel, a Naturaqua Zrt.-vel közös konzorciumban.

Az év végén a cég az Energiaügyi Minisztériumtól kapott nettó 4 milliárd 126 millió forintos keretmegbízást ugyancsak a Naturaqua Zrt.-vel és a Wessling Hungary Kft. (idéntől a jogutód neve Eurofins Analytical Services Kft.) konzorciumi partnerségével kármentesítési előkészítési feladatokra.
Mészáros János másik cége, a Pegazus Trade Kft. szállítja évek óta a munkaruhákat a Magyar Közútnak: tavaly nettó 371,6 millió forintos keretmegbízást kaptak munkaruhák szállítására. De a mindenféle védőfelszerelések beszerzésére kiírt eljárás mind a négy részét is a Pegazus Trade Kft. vitte el tavaly – összesen nettó 350,4 millió forint értékben.

A Pegazus Trade Kft. a MÁV-nál is bezsákolt egy megbízást, az állami vasúttársaság tavaly márciusban zselés akkumulátorok beszerzésére szerződött a céggel 47,6 millió forint értékben.

Egy másik Mészáros János-érdekeltség, a Pegazus Autócentrum Kft. a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő HM Arzenál Zrt.-vel áll szerződésben egy 2022-ben frissített lista szerint.

A minisztérium évi 60,6 millió forint becsült értékkel gépjárművek bérlésére állapodott meg a céggel.

A megbízás 48 hónapra vagy 200 ezer kilométer futásteljesítményre szól, hogy tavaly is élt-e a szerződés, egyelőre nem lehet tudni.

Az MVM leányvállalata, az MVM OVIT Zrt. a szintén Mészáros János-féle vállalkozás, az Agro-Felcsút Kft. szolgáltatását vette igénybe, szerződéslistájuk szerint januárban 500 ezer eurós szállítási keretszerződést írtak alá acélszemcse és korund szállítására.

A Mészáros János tulajdonába tartozó Híd-Tám Kft. ugyan tavaly nem nyert közbeszerzést, a közpénzes munkák azért nem kerülték el teljesen. A MÁV KFG Kft.-től a Nagykőrös állomás P+R és B+R parkoló műszaki tervezési munkáira kaptak megbízást 28,3 millió forintért, a gyulafirátóti völgyhidak felújításához a komplett technológiai tervezés kidolgozására pedig 56,1 millió forintért szerződtek.
Így sem kell aggódnia a pénzügyek miatt Mészáros Lőrinc öccsének, a bátyja ugyanis alvállalkozóként bevonta a Budapest–Belgrád-vasútvonal nagyjából 750 milliárd forintos építésébe is.

Kiemelt fotó: MTI