Milliárdos biznisz a mentőautók javítása Mészárosnak

Mészáros Lőrinc cégei újra beindultak. Bár a magas költségvetési hiány megszorításokat eredményezhet, mindez nem árnyékolja be, hogy a a Mészáros érdekeltségébe tarztozó cégek továbbra is taroljanak a közbeszerzési pályázatokon.
Míg legutóbb azt tudhattuk meg, hogy Mészáros tornyai a felhök főlé törnek Budapesten az Árpád hídnál, most derült ki, hogy a mentősöknél is bevágódott.
Ugyanis a következő négy évben Mészáros Lőrinc autószerelő vállalkozása fogja javítani a mentőautókat – olvasható ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren közzétett hirdetményből, amit a 444 szúrt ki. A lap úgy tudja, hogy a szerződés már meg is köttetett a mentősök és a Mészáros Autó Javító Kft. között.
A lap megjegyzi, hogy az Országos Mentőszolgálat június közepén, egy hónapos leadási határidővel írta ki az „OMSz gépjármű javítás szolgáltatás 2023” című tendert, amelynek nyertese a Mészáros Autó Javító Kft. A közbeszerzés szerint a feladat a következő lesz:
A gépjárművek teljes körű garancia- és szavatossági időn túli javítása, melyeket Ajánlatkérő műhelyében bármely okból nem tud, vagy nem akar elvégezni.
A munkálatokért évi 1 milliárd forint fog Mészáros cégéhez kerülni összesen négy éven át.
Indult egy másik cég is Mészárosék mellett, a Turcsán Autószervíz, de őket - véletlen módon - formai hibák miatt kizárták a versenyből.
Az összesen négy milliárd forintról szóló szerződés éves összege (egymilliárd forint) jóval nagyobb, mint a cég eddig rekordbevétele. A 2011-ben alapított cég tíz évvel később még csak 113 milliós éves bevétellel rendelkezett, ami tavaly 651 millióra ugrott.
Fotó: MTI