Kollégáik fizetését lopták el, de lefülelték őket

Börtönbüntetést kapott a két elkövetőből az egyik, akiket amiatt kaptak el, mert munkatársaik fizetését lopták el.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA kiskunhalasi, 23 éves K. Dániel, aki az elmúlt években számos bűncselekményt követett el, legtöbbször lopást. Ajkán sem tudott ellenállni a kísértésnek, ugyanis tavaly, április 20-án, a késő délutáni órákban betért a Fő utcai Tescoba, s besétált a kozmetikai osztályra. Ott egy tízezer forintot érő borotváról letépte az áruvédelmi eszközt, majd még magához vett két dezodort és egy tusfürdőt. Fizetés nélkül akart távozni, de már nem érte el a kijáratot, mert az éber biztonságiak megállították, s ellenőrizték a fiatalembert. A pulóvere alól előkerült a lopott holmi, de hiába lett meg minden, a polcra már nem tehette vissza az áruház a csomaglásától megfosztott borotvát. Ennyi kár érte azon a napon a Tescot – közölte az ajkaiszo.hu.
A városban segédmunkásként dolgozó vádlott nemigen akart beletörődni a kudarcba, ezért újabb bűncselekményt követett el. Ez időben a Csinger Vendégházban lakott társaival, többek között földijével, a 25 éves K. Krisztiánnal. Mindketten tudták, hogy a péceli kft. ügyvezetője előre odaadja csoportvezetőjüknek a társaság heti bérét. Április 25-én éjszaka, ittas állapotban átlopakodtak csoportvezetőjük szobájába, ahol a nyitott (!) szekrényéből kivették a vastag borítékot, amelyben nem kevesebb, mint 720 ezer forint lapult. Azonnal összecsomagoltak, s átköltöztek a Kristály Hotelbe. Örömük nem tartott sokáig, mert kisvártatva megjelentek a nyomozók, s lefoglalták a pénzt, majd bekísérték őket a kapitányságra kihallgatásra.
Az Ajkai Járásbíróság nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt K. Dánielt három év három hónap börtönre ítélte, egyúttal kimondták: a korábban felfüggesztett nyolc hónap fogházbüntetését utólag kell letöltenie. Társát kilenc hónap szabadságvesztéssel büntették, amit egy év próbaidőre felfüggesztettek. A döntés jogerős.
Fotó: pixabay