Az elmúlt napon sem tétlenkedtek a rendőrök

Meglepő módon nem volt ittas söfőr.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA megyei rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, továbbá nyolc személyt fogtak el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négyet az ellene érvényben lévő körözés alapján, két külföldit amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott, valamint egy személlyel szemben egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.
Rendőreink bűncselekmény elkövetése miatt két személyt, illetve egyéb okból kifolyólag három embert állítottak elő.
Szabálysértési feljelentéssel 15 alkalommal éltek, helyszíni bírságot 38, míg közigazgatási bírságot 29 alkalommal szabtak ki.
A megyei utakon 533 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során szerencsére egyetlen esetben sem mutatott pozitív eredményt a műszer.