Kéjre vágyott, pórul járt: hatvanötezer forintba került az elmaradt pásztoróra Salgótarjánban

Szexhirdetésre érkezett vendéget lopott meg egy salgótarjáni pár, az ügyészség vádat emelt ellenük. Az elkövetők 65 ezer forintot emeltek el az áldozatuktól, míg a férfi fürdött.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA Nógrád Vármegyei Főügyészség keddi közleménye szerint a 26 éves nő egy internetes oldalon hirdette szexuális szolgáltatások nyújtását, a megadott telefonszámon leszervezett találkozókat pedig az élettársával közösen bérelt salgótarjáni lakásra beszélte meg.
Egy októberi éjszakán egy férfi érkezett a nőhöz, aki látta, hogy sok pénz van az ügyfelénél. Amíg utóbbi fürdött, a kéjhölgy megosztotta észrevételeit a konyhában megbúvó élettársával, aki gyorsan ellopta a vendég ruhájából annak 65 ezer forintját.
Ezután a nő azzal az ürüggyel, hogy a féltékeny barátja telefonált és pár percen belül hazaérkezik, elküldte a kuncsaftot. A hoppon maradt ügyfél már a lépcsőházban rádöbbent, hogy ellopták az összes pénzét és a földszinten, a liftnél számon kérte a házból sietősen távozó párt, akik azonban azt is letagadták, hogy ismerik őt, majd egy autóval elhajtottak.
Az ügyészség az élettársakat lopás vétségével vádolta meg, és kezdeményezte, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés alkalmazásával – azaz az enyhébb súlyú bűncselekményeknél a bíróság tehermentesítését célzó eljárás keretében – szabjon ki velük szemben pénzbüntetést.
Illusztrációs fotó: pixabay.com