2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Szombathely: 1o - 4o
Az ország 19 megyéjében

Kukába bújt üldőzői elől a tolvaj Keszthelyen

Kovács Tamara | 2022. november 30. - 15:40
Kukába bújt üldőzői elől a tolvaj Keszthelyen
Tegnap a kora délutáni órákban egy 23 éves salgótarjáni férfi besétált egy keszthelyi étterembe, ahol kihasználva, hogy a pult mögött épp nem tartózkodott senki, onnan elemelte az egyik dolgozó pénztárcáját. A sietve távozó tolvajt azonban tetten érte a személyzet, és követni kezdték. Az elkövető, hogy lerázza a nyomában járókat, egy iskola udvarára ment be, ahol egy szemétgyűjtőbe bújva keresett menedéket.

A keszthelyi rendőrök elfogták a férfit, ám kiderülkt, aznap nemcsak ez az egy próbálkozása volt.

A helyszínre érkező rendőrök a fiatalembert előhúzták a konténerből, majd elfogták és előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra. A férfi zavart viselkedése miatt felmerült a gyanú, hogy bódító szer hatása alatt áll, amit a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt is igazolt - tájékoztatott a police.hu..

Az elkövető gyanúsítotti kihallgatása során kiderült, hogy őt aznap délelőtt a nagykanizsai nyomozók már egyszer kihallgatták, mivel hajnalban a vasútállomáson kifejelte az egyik ajtó üvegét.

A keszthelyi rendőrök lopás és kábítószer fogyasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a gyanúsítottat, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - írta a rendőrség. 

Fotó: illusztráció