A tömeg fél 5-kor indul el a Belügyminisztériumhoz  a "Szabad ország! Szabad oktatás!" skandálva.

Több politikus is feltűnt a tömegben, például Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa, Jámbor András, országgyűlési képviselő és Marki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

A tüntetők közül sokan az oktatási reformot követelő tanárok jelképévé vált kockás inget viseltek, de voltak, akik kockás abroszt terítettek magukra.

A kockás ing 2016-ban vált a pedagógustüntetések szimbólumává, amikor Klinghammer István, korábbi felsőoktatási államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjúban kifejtette: „Olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket az értékeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál. Tudniillik egy tanár a megjelenésével is példát mutat a gyerekeknek.” A tanárok ezután kezdtek kockás inget hordani, majd így tettek a tanárok melletti tüntetések résztvevői is.

A tömeg nagyjából egy óra alatt megduplázódott, körülbelül tízezesre duzzadt.

A szervezők bejelentették négy budapesti gimnázium előtt tartanak virrasztást szeptember 4-én egészen szeptember 5. reggeléig. A helyszínek a Szent István-, az Óbudai-, a Vörösmarty- és a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium.

Az első szónok a NoÁr a mozgalom alapítója, Molnár Áron volt, aki elmondta, vannak iskolák, ahol megtiltották, hogy ma kockás ingben menjenek be a tanárok az intézménybe. Azt tanácsolta a tüntetőknek, hogy szerveződjenek, fogjanak össze. Magával hozta Gene Sharp könyvének, a Diktatúrából demokráciába  két példányát, majd eldobta mindkettőt a tömegnek. Azt mondta, legyenek ezek a vándorkönyvek, amit tovább adnak, hogy mindenkinek el tudja olvasni.

Végül azt kezdte el ismételtetni a tömeggel, hogy Nincs hatalmad felettem, majd egy dalt adott elő.

A másodikként Nagy Zsolt, színész lépett színpadra, aki a beszéde elején szemléltette, mi lenne oktatás nélkül: perceken keresztül artikulálatlanul hangokat adott ki. Szerinte még a miniszterelnök is így beszélne, ha nem tanították volna meg rá. Beszédében mindenkinek köszönetet mondott az anyukájától kezdve az oktatóinak és erre biztatta a tüntetőket is.

Az oktatásért tüntetők egy nagy méretű kockás zászlót tűztek ki a Szabadság hídra.

Egy fiatal latin-magyar szakos tanárnő, Havas-Kovács Dominika arról beszélt, hogy az édesapja pályaválasztás előtt megkérdezte tőle: Éhen akarsz halni? A válasza akkor is, és most is ugyanaz volt: igen, tanítani szeretnék. Szerinte a pedagógusokat nem a hosszú nyári szünet motiválja, nem szakmát, hanem egy hivatást választanak, de hivatástudatból nem lehet gázszámlát fizetni. A szintén tanár barátnője esténként egy gyorsétteremben dolgozik, hétvégente egy szórakozóhelyen, és azt reméli, egyszer nem a saját diákja fog előtte állni. Szerinte három sürgős változás szükséges az oktatásban: pénz a közoktatásban dolgozóknak, csökkentsék a munkaterheket, és álljanak ki magukért a pedagógusok.

Franta Ákos, diák kiemelte, hogy a menza nagyon drága és nem finom, omladozik az iskolában a fal, és a tantermek ugyanúgy néznek ki, mint a szülei korában. Azt mondta, azt kéne elérni, hogy az élhetőbb körülményeket ne a szülőknek kelljen finanszírozni.

A miskolci Dr. Ámbédkar iskola tanulója, Tóth András roma számazású diák szólalt fel: „Évek óta próbálok leérettségizni, de a kormány nem támogat engem, mint hátrányos helyzetű fiatalt”

Strbka Anna volt az utolsó felszólaló, aki az Eötvös József Gimnázium végzős diákjaként megköszönte mindenkinek a részvételt. Szerinte az erő a tömegben van, ők csak reprezentálják a közös mondanivalót: az oktatás mindenki problémája, mindenkinek megvan a saját története.

Négy pontban sorolta fel követeléseit: megoldást a tanárhiányra, tanítható mennyiségű és minőségű tananyagot, élhetőbb körülményeket, figyelmet az oktatásra. Szerinte a tét maga a jövő, a gyerekeik jövője is. Tanárainak is üzent, hogy mögöttük állnak, majd azt kérte mindenkitől, ünnepeljük együtt, hogy ennyi embernek szívügye az oktatás.

A tüntetés hivatalos része egy performanszal zárul. A diákok rabláncban, fehér maszkban vonultak fel a színpadra, rajtuk egy-egy felirattal. Mik láncolják le a magyar oktatás résztvevőit? – tette fel a kérdést az egyik diák a színpadról.

• A bér, ami nagyon kevés.

• A tananyag, ami elavult.

• Az autonómia hiánya.

• Az elhanyagolt épületek, a leszakadó plafonok.

A végén a kérdésre, hogy rabok legyünk vagy szabadok? – Szabadok! – zúgta a tömeg, és a diákok ledobták magukról a rabláncot.

Ezután megszólalt Oláh Ibolya Magyarország című száma, ami lezárta a demonstációt.

A tüntetés véget ért, de a küzdelem az oktatásért nem – jelentett be a színpadról az egyik szervező, aki arra kérte a résztvevőket, hogy csatlakozzanak a Diákok a Tanárokért mozgalomhoz.

A tömeg nagy ovációval fogadta, a folytatásról szóló bejelentést. Bemondták még, hogy céljaikat és a tanárok polgári engedetlenségi mozgalmát lehet segíteni az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány támogatásával is.

fotók: Hajmási József